🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > K > Krisztus Szentséges Teste Társulat
következő 🡲

Krisztus Szentséges Teste Társulat, Krisztus Szentséges Teste Céh: középkori eredetű →confraternitas, lelkiségét az Oltáriszentség tisztelete határozta meg. - A 15. sz-ban, a Jagelló-korban Mo-on a legelterjedtebb konfraternitás. A reformáció idején a ~ok javait, alapítványait a prédikátorok foglalták le, az egyes-ek elenyésztek. A kat. megújulás kezdetétől tudatosan iparkodtak felújítani a ~okat is (pl. Káldi Mihály soproni plnos 1625: szervezte újra, birtokait is visszaszerezte). - A ~ szabályzata előírta a →körmeneteken való részvételt és az Oltáriszentség beteghez való ünnepélyes elkísérését. A hitviták és a vallásháborúk korában ui. az Euch. körmeneti kísérete nyilvános hitvallás volt a katolicizmus mellett, s a vallási ellentétek nemegyszer szentségi körmenettel kapcsolatban robbantak ki. Ált. szokás volt ekkor, hogy baldachin alatt, lámpáktól kísérve, a lehető legnagyobb ünnepélyességgel vitték az Oltáriszentséget a beteghez. Mintegy visszahatás volt ez az erdélyi határozatokra, ahol például a tordai ogy. megengedi ugyan, hogy „a katolikus pap Váradra bémehessen, de simplici suo habitu amictus minden ceremónia nélkül, kereszt, casula, csengetyű vagy akár micsoda publica et manifesta demonstratio nélkül, a betegnek házához és ott meggyóntathassa, communicaltathassa”. Ezen erdélyi korlátozásokkal szemben valósággal tüntettek a kir. Mo-on a szentségi körmenetek minél fényesebb megrendezésében és az Oltáriszentségnek a beteghez való ünnepélyes vitelében. - A Jászság és a Mátra-vidék m. községeiben szinte mindenütt volt ~, s az általuk elmélyített jászsági Euch-kultusz bizonysága →Juhász Máté OFMConv úrnapi versezeteket tartalmazó népies kiadványa, amelyet szülővárosának, Jászapátinak ajánlott. - Fennmaradt a Pozsonyi polgár urak Krisztus Legszentebb Teste Céhének tulajdonában lévő kv-jegyzék, mely szerint 82 kötetes kvtáruk volt. - II. József (ur. 1780-90) a ~okat is feloszlatta. 2001: a ~ok lelkiségét az →Oltáregyletek képviselik. **

Juhász 1944:161. - Csapodi-Tóth-Vértesy 1987:82.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.